"...Várta azt a pillanatot, amikor nyugodt szívvel elindulhat kis lakásába, hogy csomagolhasson az útra. Az egyre feltámadó szél elűzte a szabadból az andalgó szerelmespárokat, a játszadozó gyerekeket, a friss levegőre vágyó idősebbeket. Szinte csak ő maradt a Central Parkban. Nézte, ahogy az ősz által színesre festett leveleket felkapja a szél és egyre feljebb és feljebb repíti. Egyszerre volt szép és veszélyes manőver. Szárnyak nélkül, a légáramlatok ide-oda sodrásának kitéve táncoltak a falevelek. Fékezési lehetőség nélkül, ám csodálatos piruetteket bemutatva forogtak-pörögtek a sárga-narancs-piros színek körülötte. Fázott, de ez a tánc melegítette a lelkét. Beült az egyik gyermekhintába és azt játszotta, amit első külföldre indulásától kezdve mindig. Mindig, ha pozitív energiákat akart gyűjteni. Beült a hintába, és hajtotta, ahogy csak bírta. Behunyta a szemét és elképzelte, hogy repül. Felsorolta magának, hogy repülés közben mi mindent lát, mi mindennel találkozik. Ilyen alkalmakkor, ha hintába ült, a képzelgései mindig a jövőt fürkészték. Megpróbálta elképzelni, amit egyszer látni akar. Amit egyszer megélni akar. A mai játék azonban máshogy alakult. A hinta visszafelé repítette, egyenesen a múltjába. Azokra a helyekre és helyzetekbe, amiket korábban csak megálmodott és elképzelt. Most újra átélte ezeket, de már realisztikusabbak voltak a képek. A cukormáz és a rózsaszín tüll lehullott ezekről, de még így is igazán szép képeket látott maga előtt. És az események csak peregtek, peregtek…"
Maybe. Autumn. Hope. This is the life. LIFE - where you gonna go..
