Grüezi blog

Svájc. Újra. Nem gondoltam volna, hogy ahonnan egyszer elindítottam a blogot, oda, abba az országba megint visszatérek. Mégis így történt. Svájc egy csodaszép pontján élünk, Beckenriedben.

Az elmúlt két hónapban nem írtam bejegyzéseket. Nem volt kedvem sem hozzá, hiányzott a motiváció. És persze hozzá kell tennem, hogy az elmúlt hetek, hónapok nem voltak a legegyszerűbbek. Sőt! Jöttünk-mentünk, laktunk Rottweilban, aztán Markelfingenben húztuk meg magunkat, a Bodeni tó partján. Aztán kis vándorlás a tóparton, a következő állomás Uhldingen-Mühlhofen volt. Egy nagyobb "ugrás" következett, és már Würzburgban hajtottuk álomra a fejünket. Mindig újabb és újabb lehetőségek után keresgélve, bizakodva léptünk tovább. Sok pofára esés is volt, nehéz időszakokat is megéltünk az elmúlt hónapokban. Persze azért jó dolgok is történtek velünk, megismertünk egy Inest (az uhldingeni Ferienwohnung tulajdonosa), aki iszonyatosan segítőkész és kedves volt velünk - az biztos, hogy arrafelé még megfordulunk valamikor, csodaszép tájakat láttunk, ismerkedtünk, felfedeztünk, utaztunk.  :) Sok történetet tudnék összegyűjteni ezekből a hónapokból, most már talán időm is lesz, hogy átgondoljam őket és az érdekesebbeket megosszam veletek.

A sok küszködés után most egy csoda helyre kerültünk. Nyugalom van. És ez már nagyon hiányzott. Szóval peace & love & Switzerland. :D

Minden rosszban van valami jó, szokták volt mondani. Igaz is, hiszen a nyűglődések ellenére is itt vagyunk, ketten vagyunk. Sok mindent megéltünk és mindezt együtt. Ezt a próbát kiálltuk, kiállta a kapcsolatunk. Holott egyikünknek sem volt egyszerű ez az időszak. Együtt vagyunk és együtt csináljuk tovább. És ez igazán klassz!

És a tanulság talán elcsépelt, de akkor is így van: nem szabad feladni. A mi fejünkben is megfordult, nem is egyszer, hogy kész, ennyi, hazamegyünk. Aztán meg mégsem tettük. És ez most jó döntésnek tűnik. Innen, a hegyek közül, a nappaliból a tavat bámulva legalábbis így látom. Megérte.

Ja, és persze mindig legyen a tarsolyban egy B terv, vagy C meg D is akár... De ne hagyjátok, hogy a dolgok csak egyfelé futhassanak ki. Bejöhet, de elég lutri. És egy kis plusz tervezésből baj biztosan nem lehet. ;)

Jelentem, épségben, egyben megérkeztünk Németországba. Az utazás nem volt a legnagyszerűbb, de átvészeltük. Miért is ne, persze hogy nem működött a fűtés a vonaton, amit azért egy Budapest - Zürich távon észre lehet venni sajnos. Ha halálra nem is fagytunk, tény, hogy nem ez volt a legkellemesebb utazásunk. Meg is fogadtuk, hogy lehetőség szerint ezentúl kerüljük a magyar vonatokat.

Kissé (remélem, érzitek az iróniát...) átfagyva bár, de reggel 7.20-ra megérkeztünk Zürichbe, ahol még jó másfél óránk volt. Utána pedig indulás tovább Singenbe, Melanie már az állomáson várt minket. Elmondani nem tudom, mennyire örültem, hogy viszont láthattam. Kávéztunk, pizzáztunk, körbevezetett minket az új lakásában. És persze egy jót cseverésztünk.

Itt még koránt sem ért véget az utazásunk, továbbindultunk Rottweillba (igen, igen, innen kapta a nevét a rottweiler kutyus)  - pár hétig itt fogunk lakni. Nagyon kedvesek a vendéglátóink, barátságosak - a ház pedig kellemes, hangulatos, olyan igazi otthon "feeling".

Kicsit szusszanunk, pihenünk és közben szervezgetjük a továbbiakat. Ma reggel arról beszélgettünk, hogy hihetetlen az a nyitottság, amivel minket fogadtak. Velük eszünk, tv-t nézünk, meg még lakáskulcsot is adnak. Egy napja vagyunk itt, de mégis bíznak bennünk. Nem tudom elképzelni ezt odahaza. Lehet, hogy én sem merném csak úgy "kinyitni" az életemet valaki előtt, akit a pályaudvaron ismerek meg először...

Szóval a kaland elkezdődött. Itt már nem állunk meg. :)

Szombaton indulás...  meg sem állunk Németországig. Izgalom, kíváncsiság, öröm, szinte teljesen összepakolt bőröndök és azért elég magas para-faktor. Ez a jelenlegi állás. Még két éjszaka itthon, elkezdtünk visszaszámolni...

"Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás, felszállsz, és rajtad múlik, hogy érzed magad, amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út. Az igazán fontos dolgok mindig egy vonatúttal kezdődnek és fejeződnek be." /Zakály Viktória/