A blog címéről mindeddig nem tettem említést, bár magyarázatra szorulhat. Grüezi – hangzik el a kifejezés napközben oly’ sok helyen Svájcban; jelentése: Jó napot!
Kellő mértékű kreativitással felvértezve arra jutottam, köszönjön hát a blog is azonnal, amikor valaki csak rákattint. Köszöntse udvariasan az Olvasót. És ezzel a névadással a blog rögvest életre is kelt, a bejegyzések pedig szép lassan elkezdtek gyűlni.
Most, mikor már búcsút vettem Helvéciától, épp’ itt volt az ideje, hogy végre ezt is leírjam. És bizony-bizony, búcsút vettem. Az ott töltött pár hónapban voltak borúsabb és derűsebb időszakok is – a kedvemben csakúgy, mint az időjárásban. Vegyes érzésekkel búcsúzom ettől a csodaszép országtól, de összességében tanulságos időszaka volt az életemnek. Kicsit feszegettem a határaimat; amikor nemcsak kedvemet, de szárnyamat is szegték, akkor lehajoltam és megkerestem azokat a tollakat, amiket aztán lassan, de biztosan visszaragasztgattam. És persze rájöttem, hogy a legnagyobb bátorság nem ahhoz kell, hogy elindulj az ismeretlenbe, egy idegen országba, hanem sokkal inkább a későbbi döntés meghozatalához, amikor felteszed a kérdést magadnak: mi legyen? maradjak vagy menjek? Maradni éppúgy bátor dolog, mint hazatérni vagy akár máshová újra útnak indulni. Csak azt kell eldönteni, hogy szimplán bátor akarok lenni vagy közben ezt a megfoghatatlan fogalmat is magaménak akarom tudni.. a boldogságot, azt az érzést, hogy jó helyen vagyok. És ha mindez megvan, akkor még mindig érdemes rátenni ezt a kupacot egy mérlegre: mindaz, amit most birtokolok, ami most az enyém, amit csinálok, ahol éppen vagyok, vajon mennyire segíti azt a távoli célt, azt az álmot, amit annyira nagyon szeretnék egyszer megvalósítani. Rengeteget rágódtam, érveltem magammal, magamnak, mérlegeltem és végül döntöttem.
Mondhatnám azt, hogy ez volt életem eddigi legnehezebb döntése. Ha ezt állítanám, hazudnék. Merthogy ez volt eddig az egyetlen igazi döntés az életemben. Olyan, amit kizárólag nekem kellett meghoznom. Olyan, amelynek következményeit már egyes-egyedül nekem kell viselni, előzményeit nekem kellett számításba vennem. És igen, kaptam jótanácsokat is, de most a saját fejem után mentem. Amit persze egyáltalán nem bántam meg.
Húgom fogalmazta meg tömören és velősen a véleményét, mely nagyjából így hangzott: „ez annyira jellemző rád, ez annyira anettos… csak te mehetsz egy olyan országba német nyelvet tanulni, ahol nem is beszélnek németül…” Hát valóban, Svájc nem a legtökéletesebb célország, ha a német nyelv anyanyelvi szintű elsajátítása a vágyunk, ezt be kell látni. Azt persze hallottam korábban is, hogy Svájc speciális eset a németnyelvű országok közül, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. A sokszínű és a kaotikus szavak közül bármelyik használata helytálló lehet, ha az országot akarjuk jellemezni, minden csak nézőpont kérdése.
Svájc öt pontban – ahogyan és amilyennek én láttam:
1. Bár 4 hivatalos nyelve (német, francia, olasz, rétoromán) is van az országnak, az „igazi hivatalos nyelv” az angol! Az egyetlen nyelv, amelyet szinte a lakosság 100 százaléka beszél.
2. A bevándorlókra hatalmas szüksége van az országnak, de ahol csak lehet, azért gáncsoskodnak velük. Svájci ember nem végez fizikai munkát. Pont. Arra valók a bevándorlók (csúnya kifejezés, de így van).
3. Kiegyensúlyozott emberek az utcákon (ami elsősorban a létbiztonság és a magas életszínvonal remek fokmérője), hatalmas svájci öntudattal megáldva. A svájci identitás, a nemzetükről alkotott kép egy masszív országot generál, de ennek az erős kapocs által összetartott körnek csak a peremén vannak a bevándorlók (vagy talán még ott sem).
4. Magas minimálbér, általánosságban mindenütt jó munkakörülmények. A mérleg másik nyelvén a drága és nehézkes lakásbérlés valamint a horribilis összegekbe kerülő élelmiszerek.
5. Gyönyörű tájak és finom csokoládé. Amikor megpillantjuk a tájat, olyan érzésünk támadhat, mintha photoshoppal manipulált képeket látnánk. Egy csipetnyi csodaország. És ebben a csodaországban még sárkányok sincsenek. Vannak viszont finom csokoládék. Azt azonban nem javasolnám még az édesszájúaknak sem, hogy csak emiatt látogassanak el az országba. De azért a svájci csoki, az kérem svájci csoki.
Természetesen nem lehet Svájcot egy 5 pontos felsorolással jellemezni, ez csupán egy szubjektív és átfogó kép felvázolása akar lenni. Általam, az én „szemüvegemen” keresztül. Nekem ez a pár dolog ugrik be elsőre, ha erre az országra visszagondolok. Na, meg még száz más, egyéb apróság, ami mások számára kevésbé lehet érdekes. Talán még egyvalami, főképp hölgyek figyelmébe: a szezonvégi leárazások alkalmával nagyon klassz ruhákat nagyon jó áron lehet megkaparintani. És még itt is vannak second hand üzletek – bár itt nem ritka a kirakatban egy-egy Prada vagy Vuitton darab sem. Hát igen… ez Svájc.
És a könnyes búcsú után jöjjön a következő állomás: Németország.
