Több mint egy hét eltelt azóta, hogy az életemet megint csak elcipeltem otthonról egy bőröndben, egészen Németországig. Most itt élek, persze csak ideiglenesen. Egy évig maradok.
Más mentalitású emberek, más közeg, mint amilyen például Svájcban fogadott. Ez jobb. Már csak a szemeimből hullajtott könnyek számát tekintve is. Jobban tetszik sokkal. Persze a zürichi pezsgésnek is megvolt a varázsa, de egészen másképpen. Az itteniek barátságosabbak és nyitottabbak. Semmiképpen nem szeretnék azonban ilyen hamar összehasonlítást végezni a két ország mindennapjai és lakói között – Svájcban hónapokat töltöttem, Németországban alig több mint egy hetet.
Van egy csodaszép szobám, két macskám (erre még úgysem volt példa odahaza). Kedvesek velem az emberek és tetszik a hely is, ahol élek. De azért sosem tudnám azt mondani, hogy ez az otthonom. Akármekkora szeretet és nyugalom vesz is körül itt. Ez nem az enyém. Csak ideiglenesen. Úgy mondanám, a székhelyemet áttettem egy másik országba. De az otthonom.. na az otthon maradt.
Kalandnak, felfedezésnek azonban tökéletes ez a székhely-áthelyezés. Új embereket lehet megismerni, új helyzetekben kell helytállni, új tájakat kell bebarangolni és új városokban shoppingolni (utóbbi tevékenység talán a hölgyek számára maradandóbb élmény).
És hát ki tudja.. még az is lehet, hogy egy év múlva megint új felfedezés elé nézek. Egy újabb ország, újabb város. De ez még a jövő titka. Addig még tizenkét hónap lepereg a naptárban.
A bejegyzést ismét egy idézettel zárom. Ennél tökéletesebben úgysem lehetne szavakba önteni.
"Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás, s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban, amikor útra kel." /Márai Sándor/
