Néhány dologról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pontosabban tudomást sem veszünk róla már a kezdetektől. Ott van egy karnyújtásnyira (vagy még annyira sem). És mégis. Vagy talán éppen ezért. Ha sikerül társat találnod, utána már nem vagy egyedül, normális esetben. Ha fáj valami, akkor megoszthatod a másikkal. Mert ez is segít. Ha szomorú vagy, ne magadba kuporogva sírj, hanem neki, a vállán. Ha boldog vagy, öleld meg és még boldogabb leszel. Nekem speciel ezeket meg kell/kellett tanulnom, nem ment egyik pillanatról a másikra. Alapvetően mindig magányos voltam, sokszor még egy-egy párkapcsolatban is. Nem tanultam meg, hogy milyen a "mi". Mindig, mindenkivel külön léteztem. Ideig-óráig ez, az ilyesfajta kapcsolat is tökéletes lehet, de eljön egy pont, amikor ez már kevés.
Most már vágyom arra, hogy a másik felem tényleg a másik felem legyen. Néha összeveszhetünk és sokszor sokmindenben nem kell hogy egyet értsünk, de kell az, hogy ketten legyünk. Olyan is megfordult a fejemben persze, hogy ilyenkor elveszik a "szabadságom". Furán létezem, mármint nekem mindig kell egy kis magány is. Idő magamra és arra, hogy elvonuljak a kis világomba. Írjak vagy olvassak, vagy csak egy kávé kortyolgatása mellett a világmegváltó és kevésbé világmegváltó gondolataimba feledkezzek. És az igazán klassz az, hogy ezt meg tudtuk beszélni és meg is kapom ezt az időt.
Mázlim van, mert ez a valaki annyira szeret, hogy a külföldi út sem volt kérdés egy pillanatig sem. Ha én megyek, ő is jön. És persze nevetésből és vicces helyzetekből is kevesebb jutott volna ki, ha nincs velem. Mert nem mindenkinek a kezéből tépi ki egy kutya a zürichi pályaudvaron a kolbászt és nem is mindenki megy úgy oda a boltban az eladóhoz, hogy: Ich suche eine psssssssssss.... (a pssssss egyébként tejszínhab :D ). Ja, és egy sportújság nyomdájában sem mindenki tudna kinyomtattatni egyetlen egy (!) darab önéletrajzot... A többezer példányszámos megrendelések mellett nem ez volt az öreg legnagyobb biznisze, pláne, hogy még pénzt sem kért végül; miközben a könnyei potyogtak a nevetéstől annyit mondott csak, hogy szebbé tette a napját ez a jelenet...
Egy videóklipben, pontosabban dalban minden benne van, amit én sosem akarnék sem magamnak, de másokat is óva intenék az ilyesfajta hősöktől és párkapcsolatnak nevezett valamitől. Ez a fanyar szerelmes dal bemutatja mindazt, aminél szerintem nincsen rosszabb: ha csak úgy "Beállok én is a tornasorba" és aztán rákerülhet a "Coelho-idézet a meghívókra"... Nálunk nem "nyaral az ész" és köszönjük szépen, így is - vagy inkább csak igazán így - nagyon jól elvagyunk. Tessék azért belehallgatni a Honeybeast dalába; bízom benne, hogy kevesen fognak magukra ismerni. Tegyetek a saját boldogságotokért!
Fotó: Börzsei Bence
