Néhány embert nem igazán kedvelek. Vagyis egyáltalán nem. Másokat viszont annál inkább. Ilyen is, olyan is van közel s távol. A közel s távol ebben az esetben nem csupán földrajzi értelemben vett távolságot jelent. Persze azt is. De most arra gondolok elsősorban, hogy ismerem-e személyesen az illetőt vagy egyszerűen a látottak/hallottak alapján egy „szimpi-nem szimpi” tengelyen igyekszem elhelyezni érdemei (vagy nem-érdemei), viselkedése, modora, megszólalásai alapján. Leegyszerűsítve a külső dizájn alapján ítélem meg. Amit a külső dizájból a kommunikációs csatornákon keresztül érzékelek.
Szimpi-nem szimpi csoportba tartozók: a „távol” kategóriában lelhetők fel, őket (elsősorban legalábbis) nem a földrajzi helyzetük miatt sorolom ide. Világhírű sztárok, szakemberek, celebek, sportolók, művészek – szóval elég vegyes egyveleg. Olyanok, akikre felnézünk vagy akiken éppen élcelődünk. Akik népszerűségre tettek szert – tudásuk vagy éppen nem tudások okán. Merthogy mindegyik népszerűség. Csak másképpen. Amíg az egyik munkásságáról elismerően beszélünk, addig a másikon jót röhöghetünk.
Szeretem, nem szeretem. Kedvelem, nem kedvelem. És akkor most arról, hogy hogyan lehet átkerülni a nemszeretem pikszisből a szeretem fiókba. Legalábbis nálam. Egyszerűen. Változni kell hozzá, természetesen jó irányba; mármint én jónak lássam azt az irányt (kissé szubjektív, igen.. ez van). És most nem a személyes ismeretségekről beszélek – attól jelen esetben tényleg tekintsünk el! Lépjünk be abba a világba, amit csak messziről, kívülállóként tudunk szemlélni! És itt is válasszuk a sportolók menüpontot! Majd ezen belül nyomjunk egy F1 billentyűt és kész. Hipp-hopp meg is érkeztünk a Forma-1-hez.
Van ugyanis egy versenyző, aki szépen lassan átkerült a nemszeretem fiókomból a szeretem fiókba. Korábban nem kedveltem nyersnek mondható modora és megszólalásai miatt. Nem részletezem. Aztán elkezdett változni. Jó irányba. Igen, legalábbis az általam jónak tekintett irányba. Megkedveltem. Mindig imádtam a Ferrari csapatát, de a Schumacher-éra idején el sem tudtam volna képzelni, hogy Fernando Alonsót valaha abban a piros autóban fogom látni. Azt meg pláne nem, hogy ezt még szeretni is fogom. Ezt a párosítást. Márpedig így történt.
Múlt hétvégén éppen ő nyerte meg a Kínai Nagydíjat – mindjárt nagyobb kedvvel írtam a futamösszefoglalót, mint három héttel korábban, amikor kiesett a második körben. És 1000 like felett jár a bejegyzés az F1 Ferrari Hírek oldalon (http://f1ferrari.hu/2013_aprilis/alonso_nyerte_a_kinai_nagydijat) . És tudom, hogy az 1000 like nem a cikkemnek szól, sokkal inkább a ténynek: Alonso nyert. Igen. És még így is rettentően örülök. Végre újra spanyol és olasz himnuszt hallgattunk. Már többször nyilatkozta az újságíróknak, hogy a Ferrarinál akarja befejezni a pályafutását. Legyen így! Mondjuk az még baromi messze van. Remélem. Szeretném, ha ő lenne az új tálentuma az F1-nek. Olyan lenne kicsit, mint Michael Schumacher volt. Kicsit. Mielőtt bárki felhördülne a Schumacher fanok közül, jelzem: én is az voltam/vagyok/maradok és még egyszer kihangsúlyoznám a KICSIT szócskát. M.S. ugyanis megismételhetetlen. És ez talán nem is baj. Ettől még szerethetem Alonso vezetési stílusát és az évek során sokat csiszolódott modorát. Változott. Tényleg.
