Kifordult magából ez a világ. Valaki elnézést kér azért, mert "csak" ennyi mindene van, mert "csak" egy egyszerű háza van. Mert "csak" ez és ez van neki. És "csak" egy egyszerű élete. Semmi más. Nekem ez olyan furcsa volt. Miért nem mutogatja, hogy nézd csak, ez az enyém! Hogy nézd csak, ezt mind én teremtettem elő magamnak! Én. Egyedül én. Kifordult magából ez a világ.
Beinvitált. Kedvesen. Tényleg vendégszerető módon. Örült, hogy van társasága, végre tud valakivel csevegni. Nem sok barátja lehet. Pedig értelmes és segítőkész. Csak... csak nem fullextrás a háza. Igen. Mert ez is számít manapság. Ja, és az autója sem fullextrás. Na, ez így meg már végképp magyarázat mindenre, ugye?! Fenébe is, kifordult magából ez a világ.
Engem nem érdekel, ha nem fullos az a ház. Pláne, ha az csak egy ház és nem egy otthon. A házakban nem érzem jól magam. Feszélyez. Az otthonokban annál inkább. Képes vagyok pillanatok alatt megnyílni és vidáman társalogni. Szeretem az otthonokat. És hogy miért baj, ha plazmatv helyett egy régi kanapé van az előszobában... a kutya se érti. Kifordult magából ez a világ.
És hogy ez miért igazán szörnyű? Mert ez a kifordult világ ezt neveli bele az emberekbe. Ha nincs a birtokodban ez és ez, akkor senki vagy. De ha nem is senki, akkor is valahol lent vagy. Lent, jó mélyen, olyan helyen, ahová mások csak lenéznek. Na, ez a gáz igazán. Hogy akinek kicsit több van, már próbálja elhitetni veled, hogy te odalent kuksolsz. És hát akkor meg jó hogy nem fog veled beszélgetni!!! Áhh, kifordult magából ez a világ.
Ezért van az, hogy normális emberek magányosan léteznek. Na jó, neki speciel van egy gyönyörű kutyája. Ami önmagában is csuda dolog szerintem. Valakitől tehát kap szeretet nap mint nap. De az emberektől megbecsülést aligha. Legalábbis a szomszédoktól biztosan nem. Kár. És nem miatta, hanem sokkal inkább a környezetében élők miatt mondom, hogy kár. Nem tudják, milyen jót lehet vele beszélgetni. Bánhatják, ha ez kimarad az életükből. De ez is miért van?? Kifordult magából ez a világ.
Egyébként helyes kis ház - csupa régi, de szép bútorral. Tisztaság és rend. Egy fantasztikus kutyafekhely a kedvencnek. Kellemes légkör. Otthon feeling. És hatalmas vendégszeretet. Nos, ezek fogadtak Peter lakásába lépve. És ez nem "csak". Ez a "minden". Legalábbis nálam bizonyosan. Szerettem a ma délutánt, eszméletlenül. Egy újabb barátság kezdete. Még egy pókháló-szerű szál, ami ideköt. És ezeket a szálakat mindig ápolni fogom, mert ezektől érzem magam erősebbnek. Egyfajta támasztékként szolgálnak. Szívósabbnak érzem magam minden egyes barátság-fonál begyűjtése után. És ilyenkor meg aztán teszek rá, hogy mennyire kifordult magából ez a világ.
